A vállalkozásoknak is felül kell vizsgálniuk biztosításaikat
Nem csupán 1,1 millió gépjárműtulajdonosnak, hanem több tízezer vállalkozás számára is ezekben a hetekben jött el az ideje, hogy az évforduló előtt felülvizsgálják biztosításaikat, és adott esetben biztosítóváltás mellett döntsenek. A vállalati vagyon- és felelősségbiztosítások felülvizsgálata évfordulótól függetlenül is indokolt lehet, ha a koronavírus miatt az adott vállalkozás – akár átmeneti időre – szünetelteti működését vagy más irányú tevékenységbe kezd - figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az első félév végére 185 ezer vállalati vagyonbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, négy százalékkal többet, mint 12 hónappal korábban. E biztosítások közül 131 ezret kötöttek kis- és középvállalkozások (kkv-k). Hagyományosan ezen biztosítások közül sokat még mindig naptári évfordulóval kötöttek, ezeket legkésőbb az évfordulót megelőző 30. napon, tehát december 1-jéig lehet felmondani. A következő két hét tehát kiemelt időszak lesz a biztosítási alkuszoknak is.
 
A vállalati biztosítások darabszáma az elmúlt években a gazdaság bővülését követve folyamatosan nőtt - a tavalyi évben az építőipar bővülése nyomta rá leginkább bélyegét erre a szegmensre. Az egy szerződésre eső díjak azonban három év alatt jelentősen, több mint harminc százalékkal estek. Ennek oka egyrészt a digitalizáció miatt csökkenő adminisztratív költségek visszaesése, másrészt egyre több biztosító kínál folyamatosan szélesedő szolgáltatásokat, ami jelentősen felerősítette a piaci versenyt. Bár a vállalati biztosításokat mindig célszerű az egyedi kockázatokat mérlegelve megkötni, egyes biztosítók standardizált, kedvezményes árazású csomagbiztosításokat is kidolgoztak kkv-k számára, ilyen érintett vállalkozások például a borászatok, pékségek, trafikok, fodrászatok és kozmetikák is.
 
A koronavírus miatt megváltoztatott tevékenységet is jelenteni kell a biztosító felé
 
Számos vállalkozás kényszerült a koronavírus első és második hullámában szüneteltetni vagy megváltoztatni a tevékenységét. Fontos, hogy erről a változtatásról biztosítójukat is mielőbb tájékoztassák. "Különösen a megváltozott tevékenység okozhat problémát kár esetén - magyarázza Molnár László, a FBAMSZ elnökségi tagja. - Ha például egy szálláshely-szolgáltatással foglalkozó vállalkozás házhoz szállított ételek készítésével kezd el foglalkozni, és a megváltozott tevékenységgel kapcsolatba hozható tűzeset történik, annak térítését a biztosító megtagadhatja.
 
A kockázatok aránya eltolódik akkor is, ha egy üzem átmenetileg szünetelteti tevékenységét. A működéssel kapcsolatos károk kockázata csökken, ezzel párhuzamosan azonban elhúzódhat a telephelyen történt kár észlelése, és megnő például a vandalizmus és a betörés kockázata is. Szükségszerű tehát, hogy a változásnak megfelelően a biztosítási fedezetek is megfelelően módosuljanak."
 
Akár biztosítóváltás lesz az eredménye, akár nem, a vállalati vagyon- és felelősségbiztosításokat célszerű minden évforduló előtt felülvizsgálni. Egyrészt a tapasztalatok szerint a legtöbb vállalkozásnak lehetősége nyílik csökkenteni biztosítási költségeit akár úgy is, hogy a megspórolt összeg egy részét arra fordítja, hogy a korábban nem fedezett kockázatokra kötött biztosításokkal optimalizálja eddigi biztosítási csomagját.
 
Másrészt a vállalkozások többsége dinamikusan változik akár egy év alatt is: növekszik a dolgozói létszám, új eszközök beszerzése történik. Ilyenkor aktualizálni kell az ingó értékek körét és ellenőrizni kell a tényleges tevékenységgel összefüggő felelősségbiztosítási kört is - a vállalkozói felelősségbiztosítások egy részét bizonyos tevékenységeknél ma már kötelező megkötni. Ezzel egyidejűleg az ingatlanok újraépítési értékét is aktualizálni kell, egy egyszerű indexálás jelenleg nem feltétlenül követi az építési költségek jelentős emelkedését.

Forrás: Napi.hu


Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.22
PoweredBy: SK Trend Kft